2016-02-14

Jótékonyság

A Mathias Corvinus Collegium hallgatói elkötelezettek a társadalmi értékek szolgálatában és hátrányos helyzetű társaink támogatásában.

Korábban már több sikeres projekttel bizonyítottuk, hogy tevékenységünkkel hatékonyan hozzájárulunk hazánk nélkülöző rétegeinek életkörülményeinek javításához. Munkánkkal olyan embertársainknak adunk esélyt, akik korábban kilátástalan helyzetben  éltek napról napra. (MCC Hajléktalanokkal a Hajléktalanokért, Reményt a Gyermekeknek Projekt).

A XI. Corvin Bál

az

Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthont

támogatja

A Nagydobronyi Irgalmas Samaritánius Református Gyermekotthon két és tizenkét év közötti gyermekeket fogad be, köztük számos szellemi- és testi fogyatékosságban szenvedőt. Az intézmény tevékenysége Ukrajna kárpátaljai régiójában hiánypótló jellegű, állami támogatások hiányában sokáig kizárólag adományokból tudta fenntartani magát. Az intézmény a bentlakó gyermekek bevonásával egy önellátó gazdaság fenntartására törekszik, egyrészt pedagógiai okokból, másrészt pedig gazdasági kényszerből, mivel a szűkös külső támogatások a gyermekgondozók bérét is alig fedezik. Azáltal, hogy a gyermekek kiveszik részüket a közös munkából, elsajátítják a munka tiszteletét, és a gazdálkodás a fogyatékosságuk miatt helyhez kötött gyermekeknek is megfelelő munkakört és sikerélményt biztosít. A Nagydobronyi Gyermekotthont gazdasága gabonával, zöldséggel és mézzel látja el, valamint biztosítja hús- és tejtermékellátását.

A gyermekeknek kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak az otthon játszóterei, fürdőmedencéje és halastava, a gyakori kirándulások és erdei túrák. Tanulmányi előmenetelüket segítendő pedig tanulószobákat és számítógépeket biztosítanak nekik.

Az otthon tevékenységének eredményességét mutatja, hogy a 3-4 éves korban beszédképtelenül idekerült fogyatékos gyerekek nagy része már iskolába jár, és az intézmény számos neveltje pedig tanulmányai befejeztével visszatér a Gyermekotthonba dolgozni, például szakácsként, titkárnőként, pékként.

A XI. Corvin Jótékonysági Bál célja az, hogy a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon áldozatos és embert próbáló tevékenységét támogassa.


Akiket tavaly támogattunk: A Szemem Fénye Alapítvány

A Szemem Fénye Alapítvány 2002-ben alakult Pécsett, egy leukémiában elhunyt kisfiú emlékére. Az alapítvány a gyógyíthatatlan gyermekek és családjuk számára hozta létre és működteti hazánk első gyermekhospice házát, a Dóri Házat. Az itt dolgozó, szakemberekből álló csapat mindent megtesz, hogy minél több krónikus, vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermeknek és fiatal felnőttnek tudjon segíteni. A Szemem Fénye Alapítvány célkitűzése, hogy a beteg gyermekeket gondozó családok ne maradjanak egyedül a küzdelmük során, a búcsú pedig, ha már elkerülhetetlen, legyen emberhez méltó.

EREDMÉNY

A 2017. március 4-én tartott jubileumi Corvin Jótékonysági Bál a Szemem Fénye Alapítványt támogatta.

Köszönjük támogatóinknak, vendégeinknek, hogy 570.000 forinttal segíthettük a szervezetet.

Az alapítványtól érkezett összegzőt a linkre kattintva lehet elolvasni:

Szemem Fénye Alapítvány – Dóri Ház